My little black coat

február 11, 2017

Egy csinos fekete szövet kabát mondhatni kötelező darab, mert vannak olyan események és olyan elegáns szettek, amelyekhez csakis egy ilyen darab illik. Már régóta kerestem fekete kabátot, de mindenképpen olyat szerettem volna, amiben van egy kis csavar. Hatalmas szerencsémre nyár közepén féláron találtam meg ezt a dupla-soros, álló-galléros, csattokkal díszített, military stílusú, de mégis abszolút elegáns kabátot. Úgyhogy ismét csak ajánlani tudom az alapdarabok szezonon kívüli vásárlását. 
Ősz vége felé már vártam, hogy hideg legyen és végre felhúzhassam az új kabátom. Melegebb, mint egy átlagos szövetkabát, de azért a nagy mínuszokban inkább egy vastagabb kabátot viseltem, viszont azt leszámítva szinte egész télen ez a kabát volt rajtam, annyira imádom. Nem igényel kiegészítőket, de azért mégis mutatok nektek ötleteket, hogyan lehet még díszesebb és csinosabb vagy ellenkezőleg kicsit sportosabb és melegebb. A szőrmestólák nem csak nagyon dekoratívak, de idén nagyon divatosak is és ha egy nagyobb stólát választasz, akkor még melegít is. A következő szezon egyik kedvencei lesznek a nagy, széles övek és a fűzők, amiket most akár kabát fölé is hordhatsz, hogy kiemeld az alakod. Személyes kedvenceim az úgy nevezett pokróc-sálak, amiket sokféleképpen viselhetsz, de mindenhogyan szuper kényelmet nyújtanak a melegségükkel. 

A pretty black wool coat is really a must-have, because there are some occasions and elegant outfits, where and with you can only wear an outerwear like this. I've been searching for a coat like this, but I definitely didn't want to buy a simple black coat, I wanted it to have some special details. And lucky me, I found this double-breasted, stand-up collar, buckle-detailed, military styled, but really elegant black coat in the middle of summer  for half price. So it's another example, why I recommend you so much to buy basic, timeless pieces off-season. 
At the end of autumn I waited for the colder weather, to finally wear my new coat. It is warmer than a usual wool coat, but when the weather was freezing cold I changed for something even warmer, otherwise I wore this one almost all winter long. It doesn't need any accessories, but I show you some ways to add more embellishment. Firstly I added a fur stole and a wide belt for a chic version, than a blanket-scarf and a knitted hat with pom-pom for a sportier, cosier version. The fur stoles are not only very posh and right now super stylish, but if you choose a bigger one, it is also another warm layer. The wide belts and corsets are the next seasons big accessory trend, but you can wear it now on your coat to highlight your figure. The blanket scarfs are a huge personal favorites of mine, because you can wear it so many ways, but either way they are super cosy and warm.
Coat / Kabát - Mango
Jeans / Farmer - Cross
Boots / Csizma - CCC
Hat / Sapka - Barts
Scarf / Sál - Stradivarius
Belt / Öv - vintage
Lipstick / Rúzs - NYX Lip Lingerie: Embellishment

You Might Also Like

0 megjegyzés

recent posts

Facebook

Pinterest