Be My Valentine

február 07, 2018


Mindjárt itt a Valentin nap, azonban a piros szívekkel teleszórt napon nem muszáj csupa csipkét vagy szexin dekoltált ruhát viselnünk. Én most az előbbieket mellőzve állítottam össze nektek egy romantikus és elegáns monokróm szettet. A szezon kedvenc színét választottam, ami egyben a szerelem színe is. A következő szezon egyik nagy kedvencét viseltem, egy fodros derekú, masnival megkötött nadrágot, hozzá pedig ugyanolyan színű burgundi garbót. A burgundit tűzpirossal egészítettem ki, mégpedig egy szövetkabáttal, magassarkú cipővel és táskával. Nem is gondolnád, hogy egy garbóval romantikus szettet lehet alkotni, és ahogy látod, mégis, mivel a piros szín már önmagában dögös. Most a különböző színek kombinálása és halmozása (colorblock) helyett egy szín különböző árnyalatainak az ötvözése a divatos. Ne féljetek akár egy élénk színből monokróm szettet összeállítani, mert biztos a siker, csak viseljétek magabiztosan.
Egy tipp azoknak a lányoknak, akikkel már megesett, hogy zokon vették, amikor a pasijuk nem vette észre az új frizurájukat: a 90-es évek kedvenc kreppelt frizuráját garantáltan észreveszik, még a figyelmetlen pasik is. Mikor kicsi voltam ez volt a kedvencem, ezért nagyon örültem, hogy most újra divatba jött. 
Előre is bocsánatot kérek, hogy kicsit csöpögni fog a bejegyzés, de úgy gondolom, hogy néha-néha megengedhejtük magunknak, hogy csöpögősek és giccsesek legyünk.
A szerelem mindenkinek mást jelent. Te hogy fejeznéd be a mondatot? A szerelem...

Soon it's Valentine's Day, but on the day filled with red hearts, you don't need to wear lace or sexy dresses. I neglected these "rules" and created a romantic, elegant monocrome set. I chose the favorite color of the season, that happens to be the color of love. I wore one of the favorite items of the next season, high, ruffle (paperbag) waisted pants with matching turtleneck. You wouldn't think that you can create a romantic look with a turtleneck, right? But it works, because red makes it pretty hot. I matched the burgundy pieces with bright red, like the coat, the heels and the bag. Right now, monochrome is more fashionable, than colorblock, so don't be afraid to wear different shades of one color together, even if it's such a vivid color, just wear it confidently. 
One tip, for the girls, who have already complained when their men haven't noticed their new hairstyle: try the 90s favorite crimped hair. They will definitely notice this one, even the inattentive guys. When I was little, this hairstyle was my favorite, so I am really happy that it's back in fashion.
Love means so many different things to each of us. How would you finish the sentence? Love is...

...minden, amire szükséged van. / ...all you need.
...egy buta játék, amit játszunk. / ...a silly game we play.
...egy csatatér. / ...a battlefield.
....az élet motorja. / ...the motor of life.
...megérteni egymást szavak nélkül. / ...understanding each other without words.
...élvezni az apró pillanatokat és a szürke hétköznapokat. / ...enjoying the little things and grey everydays.
...minden pillanatot különlegessé tesz. / ...making every moment special.
...észrevenni az új frizuráját. / ....noticing a new haircut.
...mikor a lelked olyan részét adja, melyről sosem tudtad, hogy hiányzik. / ...when he gives you a part of your soul, you never knew was missing.
...mikor kiegészít a másik. / ...when he makes you complete.
...elfogadni a különbségeket és hibákat. / ...accepting the differences and faults.
...önzetlen. / ...selfless.
...egy súlyos mentális betegség. / ...a serious mental desease.
...az, ami boldoggá tesz. / ...what makes you happy.
Nadrág / Pants - SheIn
Felső / Turtleneck - H&M
Kabát / Coat - vintage
Cipő / Heels - Primark
Táska / Bag - Zee Lane
Nyaklánc / Necklace - Thomas Sabo
Rúzs / Lipstick - NYX Soft Matte Lipcream Coppenhangen

You Might Also Like

0 megjegyzés

recent posts

Facebook

Pinterest